Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tanulságos mesék2

2013.08.16

 Egérmennyország a Földön

                             

A természettől távol, a zajos nagyváros kellős közepén, ott, ahol már madár sem jár, volt egy olasz pizzéria. Don Modesto pizzériája a város legnépszerűbb étterme volt, mert itt olyan pizzát lehetett kapni, ami minden rágással szinte muzsikált a szájban.

A gőzölgő, meleg finomság úgy készült, ahogy egy igazi olasz ételhez illik. Volt rajta paradicsom, bazsalikom, oregáno, fokhagyma. Mindenki kedvére választhatott, hogy füstön érlelt kolbásszal vagy esetleg inkább kötözött sonkával szórják meg a tésztát. De olyan is volt, aki inkább kukoricát, tojást vagy ananászkarikát kért rá. De ezek apró részletkérdések csupán!

Mert Don Modesto tudta, hogy a pizza lelke a SAJT! Nem csak az „úgy rádobom, ezt a reszelt fehér vackot”…kinézetű sajtról beszélünk.  Áááá.. nem! A sajtnak lelke van! A sajtot nagyon kell szeretni, tisztelni.

Don Modesto ismerte a sajt tiszteletének szabályait. Ő tudta, ha megsérti a Sajt szellemét, akkor a pizzája soha többet nem lesz más, mint egy kemencében sütött, kolbásszal ízesített cipőtalp. Ezért nagy tisztelettel bánt a sajttal:

-          - A megfelelő hőmérsékleten tárolta őket.

-         -  Legalább 20 féle sajtot tartott.

-          - Soha nem hagyta, hogy a sajt csak úgy kiszáradjon a hűtőben. Külön-külön, színes tárolóedényekben helyezte mind.

-          - És természetesen – de ezt talán mondani sem kell – mindegyiknek nevet adott, és ezen szólította őket.

A legnagyobb örömmel dolgozott velük, miközben kedvesen becézgette őket:

-          Gyere drága Kékhercegnő – mondta a penészes sajtnak. – Eljött a te időd! Kérlek, ízesítsd meg ezt a pizzát ennek a kedves Hölgynek, akinek ma este hozzád van kedve.

Vagy például:

-          Drága Tüllruhás Tündérke – mondta a chamember sajtnak -, gyere, csinálj egy kis ízhurrikánt ezen a sonkás pizzán.

És így az étteremben minden pizza mennyei étekké vált, ezért nem is csoda, hogy a városlakók körében igen nagy népszerűségnek örvendett.

De nem csak az emberek szerették Don Modesto pizzériáját. A finom sajtoknak otthona maga a kísértő mennyország volt az egerek számára is. A mezei egereknek úgyis nehezen ment a sorsa a nagyvárosban. Bár sok elhullatott falatot találhattak, de az emberek félelmei miatt a békés egymás mellett élés helyett állandó háborúban álltak. A harcban mindkét félnek igaza volt..és mégsem volt igaza egyiküknek sem. Így az egerek életét a csapdák, a rágcsálóirtók alaposan megnehezítették.

Don Modesto pizzériájában élni az egereknek a legfőbb ajándék volt az életben. Egyszer, legalább egy napra ott élni! Ez volt minden egér álma. Sajnos az egérnépség legtöbbje számára ez továbbra is csak álom maradt.

Azon keveseknek, akiknek sikerült bejutniuk ide, nagyon vigyáztak, hogy az egérkolónia szabályait mindig betartsák, mert az Egér-tanács (ami a legbölcsebb, legöregebb Egerek tanácsa volt) könnyen kiutasíthatta őket.

eger-sajttal.jpg

Ahhoz, hogy a kolónia jól működjön a Vének lefektették az alapvető szabályokat.

1.)   1.)  Don Modestót soha, semmilyen körülmények között nem szabad megbántani és felidegesíteni. Ha Ő nem érzi jól magát, akkor beteg lesz. Ha beteg lesz, be kell zárni az éttermet. Ha nincs étterem, akkor nincs sajt sem. Ezért az összes szabály közül a legfontosabb. Tiszteld és Szeresd Don Modestót!

2.)    2.) A sajt égi ajándék. Tilos vele játszani. Tilos pazarolni. Ha bárki több sajtot vesz magához, mint amennyit meg tud enni, azt pazarlásnak tekintjük. A Sajt tárolása és halmozása az egérlyukakban Tilos!

3.)    3.) Tilos a sajtok lelőhelyét idegennek megmutatni! Akik e sajtszabályzatot még nem ismerik, illetve erről esküt a Egér-tanács előtt nem tettek, sajt közelébe nem mehetnek!

4.)   4.)  Mindennapi sajtodból legalább 1 kockát adományozz a szegényeknek! Tudd, hogy nincs mindenki olyan szerencsés helyzetben, mint Te vagy. Ajándékodat önzetlenül, jó szívvel add! Adni öröm, soha ne feledd!

5.)   5.)  Minden nap adj Hálát az Egerek Istenének, hogy itt élhetsz!

6.)    6.) Ha gondod és kérdésed van, mindig kérdezz, mielőtt butaságot csinálsz! Nem szégyen bevallani, ha nem értesz valamihez.

7.)    7.) És végezetül: Minden falatot alaposan rágj meg! Biztosan jó lesz majd egyszer a Sajtmennyország sajtfelhőin ülni, de ráérsz még odajutni. Megfulladhatsz, ha túl mohó vagy.

Kelt: Don Modesto pizzériájának megnyitását követő 1. év 10. napján

 eger-sajttal2.jpg

Talán Don Modesto békés természetének volt köszönhető, vagy a szigorúan felállított sajtszabályzat volt az oka, de itt ember és egér békében megfért egymás mellett. De hogy is lehetett itt bárki ideges, vagy feszült?.. hisz amikor az öreg Don megsütötte pizzáit olyan mennyei illat lengte be a szobák levegőjét, hogy az minden összefeszült izmot és ideget kisimított.

Egy nap új csoport érkezett a kolóniához. Izgatottan várták az új jövevényeket. Ezek az egerek a kolóniába való felvételüket már évekkel korábban kezdeményezték, ezért számukra ez a pillanat volt a beteljesülés.

Az Egér-tanács tagjai sorban ültek a gyufásdobozokból épített asztalok mögött.

Remete-Jenőbá volt a legöregebb. Szemüvege mindig az orrára csúszott, amin a fiatal suhancok mindig jót nevettek.

Viola-Anyó volt az egyetlen hölgy a tanácsban. Ilyen kegyet hölgy még soha nem kapott. Viszont Viola-Anyó tudott valamit, amit kevés egér. Látta a jövőt! Így jó tanácsaival, hasznos előrejelzéseivel sokszor megmentette az egerek életét. Az Egér Urak ezért úgy találták, hogy mindenképpen ott a helye a hölgynek a legokosabbak között.

Aztán ott volt még Pöndörbajszú Peti bácsi. Ő volt a vidéki ízek szakértője. Mivel a sajtkészítés tudományát még falun tanulta, ezért a sajt-ízek legkiválóbb szakértőjének Ő számított. Már messziről kiszagolta a hamisított, felhígított városi sajtot. Elmondása szerint, ha ilyent kellene a szájába tennie, akkor Ő biztosan ott rögtön meghalna, mert ez méreg az Egérgyomor számára.

Év végezetül, de nem utolsó sorban itt volt még Prof. Dr. Felső-és Alsóvégi Chamembert Jenő. Ő volt a tanács legtanultabb egere. A doktor úr nem csak az orvos szakmában jeleskedett, de a törvények megírásához és betartatásához is Ő értett a legjobban. Az Egér-kolónia tagjai tőle tartottak leginkább, mert szigorúsága messze földön híres volt. Persze tudták, hogy neki is, akár a többi vénnek arany szíve van. De aki rosszat tett, az jogosan félt, mert Jenő-bácsi szeme mindent látott, és jaj, annak, aki a törvény ellen vétett.

A tanács tehát összeült. A nézők között halk morajlás hallatszott, amikor az ajtó kinyílt. 5 főből álló, kicsit félénk csoport jött be a terembe. Bár még ijedten araszoltak befelé, de csak a vak nem vette észre a szemükben csillogó örömöt. Boldogok voltak, hogy lehetőséget kaptak a pizzériába való költözéshez.

A felvételi gyorsan zajlott.  Jó ajánló levéllel érkeztek. Az eskü letételét Viola-Anyó vezette, miközben a többi tanácstag az eskütevőket figyelte.  Dr. Jenő bácsi egy, a sor szélén álló egérfiút figyelt. Nem tudta megmondani miért, de valahogy rossz érzése volt, ha ránézett. Aztán gyorsan elhessegette magától a gondolatot, mert – korholta le magát – biztosan megint a szigorúsága tört elő belőle. De azért a felvételi lapon megnézte újra az egérfiú nevét: Lyukszéli Laci. Megjegyzi magának ezt a nevet, - gondolta – nem árt az óvatosság. De aztán ahogy a teremből kimentek, már el is felejtette az előző rossz érzését, és örömmel tért vissza könyvtárába, hogy befejezze azt a könyvet, amit reggel kezdett el olvasni.

A gondnokok segítségével elfoglalták a lakhelyüket az új egerek. Megérkeztek álmaik földjére. Örültek, hogy érdemesnek találták Őket erre a nagy kegyre.  A beköltözők neve, szép sorban: Cincárfarkú Borika, Feketefoltos Cilike, Borzas Ati, Cinceri Mátyás, és a már említett Lyukszéli Laci.

Az élet visszaállt a normál kerékvágásba. Mindenki tette a dolgát. Kíváncsiak vagytok, hogy mi történik egy ilyen egérkolóniában? Igen? Akkor elmesélem.

Nagyon sok dolog ugyanúgy zajlik, mint köztünk, emberek között. Takarítanak, sepregetnek. Mosnak és vasalnak. Van itt is szabó, aki a ruhákat varrja. Fodrász, aki a hajakat szabja. Akad itt is mesemondó, mint amilyen Én vagyok. És természetesen vannak tanítók, mert a gyerekeket itt is okítani kell. Szóval minden van, mint az emberi nemzettségben.

Ám mégis más az egerek világa, mint a miénk. Ugyanis  ők – sok emberrel ellentétben – nem felejtettek el játszani. Van saját mókamesterük, nevezetesen Vigyorkeltő Vilmos, akinek folyamatos munkát ad az egerek szórakoztatásának megszervezése. Minden héten kétszer vetélkedőket szervez. Minden alkalommal mást- és mást. Le is foglalja a napjait, hogy újabb és újabb játékokat találjon ki. De ez nem okoz számára gondot, mert nagyon szereti az egérfiakat megnevettetni. Ezért ezt nem is munkának, hanem inkább örömnek tekinti.

Aztán ott van Léleklátó Tiszta-Fény. Eredetileg Biciklis Lajosnak hívták, de ugye nem lehet egy ilyen fontos szakmában dolgozó egeret akármilyen névvel emlegetni. Ugyanis Léleklátó Tiszta-Fény tudása a nevében volt! Látta a lelkek, a szív fájdalmait, amit aztán Tiszta fénnyel gyógyított.

Az egér nemzettség nem szerette azt, ha nem érezte jól magát. Ezért ha bármi sérelmet éreztek, valaki megbántotta Őket vagy féltek valamitől, azonnal felkeresték Tiszta-Fényt, hogy gyorsan segítsen rajtuk. Ők bizony egy percre sem szeretnének ebben a szívsanyargató, félelemmel nehezített állapotbanl élni. Így Tiszta-Fény tanácsaival egészségesen tartották a szívüket, és ezzel egészséges maradt az egész testük is.

A Prof.Dr. –ra pedig csak azok az esetek maradtak, akiket valamilyen baleset miatt kellett ellátni. Egy rossz lépés következtében eltörött lábszár, vagy épp a bajusz leégetése a kemence mellett…ebben csak az öreg orvos tudott segíteni. Összekevert egy jó kis házi kenőcsöt, disznózsírból, adott mankónak egy gyufaszálat és a gyógyulás már csak idő kérdése volt.

Úgy gondolták az Egér-kolónia tagjai, ha az Egér-Isten megadta nekik azt az ajándékot, hogy Don Modesto pizzériájában élhetnek, akkor semmi bajuk nem lehet már az életben. A harag, a kicsinyesség, az irigység, a rosszindulat ismeretlen volt számukra. Nem volt értelme. Hogy lehetne valaki haragos, miközben maradéktalanul Boldog?

Ehhez a boldogsághoz nem kellett sokat tegyenek.

1.)    Eldöntötték, hogy boldogok lesznek!

2.)    Betartották az alapvető szabályokat!

Aki ennyit nem tud megtenni, az meg sem érdemli a boldogságot!

Egyetlen egyszer volt csak bonyodalom az Egér-kolóniában a sok év alatt, amikor Don Modesto elutazott 2 hétre a lánya esküvőjére egy nagyon távoli helyre. A pizzériát a fia vette át, aki ezt a feladatot nem szívesen csinálta. Így pár nap alatt teljes zűrzavar alakult ki az étteremben.

-          A pizzák nagy része odaégett.

-          A vevők száma napról-napra csökkent.

-          A pizza hozzávalói, így a sajt sem lett időben megrendelve. Felütötte a fejét a SAJT-hiány!

Ráadásul Don Modesto Junior olyan rendetlen volt, hogy két nap után annyira koszos lett a konyha, hogy aki látta, azt hihette, hogy a szeméttelepen jár.

Eluralkodott a pánik az Egér-kolóniában. Sokan megijedtek és világvégét emlegettek. Voltak olyanok, akik villámgyorsan bepakoltak és kiléptek a kolóniából. Voltak, olyanok is, akik az Egér-tanács leváltását követelték. Akadt olyan, aki lopásra vetemedett. A tanács utasítására ezt az Egeret azonnal kihajították az utcára.

Viszont az egerek többsége hitt abban, hogy minden rendben lesz. Hitték, hogy Don Modesto vissza fog térni, és vele vissza fog térni a rend is.

Ezeknek az igaz Lelkű, rendíthetetlen egereknek köszönhetően a kolónia mégis egyben maradt. Ők tudták, hogy ez az állapot csak átmeneti, és ahogy fogalmaztak: „minden vihar után újra kisüt a Nap!” Szívükben reménnyel várták a jobb időket. Semmi nem tudta rávenni Őket, hogy a kolónia szabályai ellen vétsenek, mert az olyan lett volna, mintha mindent a kukába dobnának, amiben eddig hittek.

A vének minden ügyet kivizsgáltak, a törvényszegőket kizárták. Miután újra rendet raktak összegyűltek a nagy csarnok oszlopai alatt és elmondtak közösen egy imát:

„Drága Egér-Atyánk! Hálával fordulunk feléd, hogy ezen a helyen élhetünk. Nem ismerjük a te célodat, amiért ezt a nehézséget (itt Don Modesto Juniorra gondoltak) ránk küldted. De mi hisszük, hogy minden rendben lesz! A sajt illata segítsen minket utunkon.”

És megérte várni, mert Don Modesto 2 nap múlva hazaérkezett. Igaz, majdnem elájult az ajtóban, amikor meglátta milyen rendetlenség van, de szorgos kezeivel estére újra csillogóvá tette az egész éttermet.

Eljött ismét a vidámság és öröm időszaka. Az egerek békében éltek tovább.  És ma már senkinek eszébe sem jut ez a régi történet.

Na de térjünk vissza a jelenbe. Az új belépők beilleszkedtek. Minden ment a maga rendje szerint.

Épp ezért volt olyan szokatlan, hogy az elmúlt napokban furcsa dolgok történtek. Történt például, hogy Pöndörbajszú Peti bácsi az új sajtszállítmányt ellenőrizte. Minden egyes tányérra kitett egy darabot a különböző sajtokból. A csapnál egy pohár vizet engedett magának, és amikor visszatért az egyik tányért üresen találta. Először azt gondolta, hogy rosszul lát, ezért alaposan megpödörte hosszúra sodort bajuszát, de a sajt még most sem volt a tányéron. Nem értette a dolgot. „Lehet – gondolta – hogy nem fog az agyam? Annyira megöregedtem volna, mint Remete Jenő bá?” Szégyellette volna tanácstársainak bevallani, hogy nem emlékszik, tett-e sajtot a tányérra vagy sem, ezért inkább legyintett, és vágott egy újabb darabot az eltűnt helyett.

Aztán ott volt Cinceri Mátyás esete. Ő volt felelős a folyósok tisztaságáért. Naponta kétszer mosta fel. Reggel, amikor még mindenki aludt, és este, amikor már mindenki aludt J. Ez azért volt így, mert féltek, hogy valaki elcsúszik a vizes talajon, ezért jobb a bajt megelőzni. Ezen a reggelen is, mint rendesen, felmosott, és elvitte a felmosó vizet kiönteni a csatornába, ahogy szokta. Amikor visszaért, nem hitt a szemének. Sáros egér lábnyomok sokasága borította a fehér padlót, pedig biztos volt benne, hogy ő patyolat-tisztára mosta. Jelentette a gondnokoknak a dolgot, akik megígérték, hogy utánajárnak az esetnek.

Egyszer pedig Kopasz Benő járt úgy, hogy éjjel – mivel nem tudott aludni, ezért leugrott a konyhába egy pohár meleg kakaóért – amint benyitott a konyhába valakik elszaladtak a fal melletti árnyékba. Mire villanyt kapcsolt, nem látott ott senkit. „Biztos álmodtam” – ásított, és még a kakaóról is megfeledkezve visszabújt puha szalmaágyába.

De a legnagyobb baj csak ez után jött. Hatalmas ordításra lettek figyelmesek az egérlakók. Don Modesto volt a hang gazdája. A döbbenettől hagyta el a torkát a hatalmas kiáltás. Bement a konyhába és a konyha közepén szétszórt kolbász, tojás és paprika darabokat talált! Ki koszolta össze a konyháját? Ki szegte meg az első szabályt? Ki merte felidegesíteni Don Modestot?

A vének azonnal összehívták az egér-kolóniát, hogy kivizsgálják az ügyet. Az esetről már mindenki hallott, a rossz hír sajnos gyorsan terjed. Mindenki fel volt háborodva, hogy valaki ilyen szörnyű cselekedetre vetemedett. Az eset ismertetése során a többi furcsaságra is fény derült. Eszébe jutott a gondoknak, amit Cinceri Mátyás mesélt. Pöndörbajuszú Peti bácsi is elmesélte vele mi történt.

-          „Túl sok itt a véletlen! – mondta a Professzor – Áruló van közöttünk! „

 

És abban a pillanatban szeme megkereste Lyukszéli Lacit, mert eszébe jutott a vele kapcsolatos furcsa érzése. Lyukszéli Laci szomorú arccal nézett, ahogy a többi Egér is, ezért a Professzor ismét csak megdorgálta magát. „Mi ütött belém? Miért bántom mindig ezt a fiatalembert? Nagyon rosszindulatú vagyok.” –gondolta, és figyelmét a vénekre fordította.

Viola-Anyó sajnos nem volt itthon már 1 hete. Megbetegedett a nővére, hozzá utazott. Ezért nem tudták megkérni, hogy segítsen különleges látási képességeivel, hogy mi történik mostanság errefelé. Így nem maradt más megoldás, mint ki kellett nyomozni, hogy mi van a különleges „balesetek” hátterében.

-          Kedves Egértársak!- szólalt fel Remete Jenő bácsi. – Sok-sok évet megéltem már, fogaim sok sajtot elkoptattak. Ezért amondó vagyok, hogy bölcsen, megfontoltan közelítsük meg ezt a kérdést. Kérek ezúton tisztelettel mindenkit, hogy mától tartsátok nyitva a szemeteket! Ha bármilyen szokatlant tapasztaltok, az jelentsétek nekem, és én az ügy végére járok. Mind rangidős egér, elvárom a tiszteletet és a rendet. Jaj annak, aki ezt művelte!... „ - és arca már egész pirosra váltott, ezért jobbnak gondolta a professzor,ha közbelép.

 

-          Egyetértek Jenő bátyám. Ülj le kérlek és nyugodj meg! Nincs titok, amire ne lenne magyarázat.  Kedves Egerek. Fogadjuk el Jenő bácsi javaslatát. Innentől mindenki járjon nyitott szemmel, és ha bárki bármit tapasztal, azonnal jelentse. A Sajtok Istene legyen velünk.”

Innentől mindenki nyitott szemmel járt. De ez nem volt elég. A megmagyarázhatatlan dolgok tovább folytatódtak. Egyre több sajt tűnt el a konyhából. Törött cserepek, lehullott ételek. És nőtt Don Modesto haragja is, aki napról-napra egyre idegesebb lett a rendetlenség miatt. Ő sem értette, hogy mi történik, mert az egerekkel mindig jó barátságban volt. Nem tudta elképzelni, mi okozhatja a felfordulást, mert egér barátaival soha, semmilyen konfliktusa nem volt. De aztán történt valami, ami végképp kiborította az öreg Dont!

Reklamációban visszaküldtek a konyhára egy pizzát!!!! Don Modesto már 30 éve süti a finomabbnál finomabb pizzákat, de a 30 év alatt egyetlen pizzáját sem küldték a konyhára vissza. A pincér félve közelített a tányérral. Attól tartott, hogy a tészta sajtostul, tányérostul a fején fog landolni, ha beviszi ezt az öreg vendéglősnek.

-          Miért küldték vissza? – kérdezte sápadtan a pincértől Don Modesto.

Ha lehetséges ilyen, a pincér még sápadtabb lett! De az biztos – mert láttam -, hogy a keze úgy remegett, hogy a pizza táncot járt a tányér tetején.

-          Egérszőrt talált a vendég a pizzájában – nyögte, és már figyelte a kijáratot, ha futnia kell, hogy éri el leggyorsabban az ajtót.

De az öreg Don már oda sem figyelt. Összetörten roskadt a székébe és hatalmas könnyek csorogtak a szeméből. „Ezt  a szégyent. – gondolta.” és csak sírt, sírt tovább. Az éttermet a pincérek már rég bezárták, de az öreg Don még mindig magába roskadva ült a széken.

Az egerek aggódva figyelték. Szomorúságuk nem volt kisebb az öreg szakácsénál. Érezték, hogy itt most óriási baj történt. Tudták, hogy vége a gondtalan és boldog életüknek. És közben felfoghatatlan volt számukra, hogy ki vetemedhetett arra, hogy ezt a kedves, segítőkész, öregembert így elárulja.

Másnap reggel a pincérek ugyanúgy a konyhában találták az öreg szakácsot. Ágyba fektették és orvost hívtak hozzá. Az egerek mindent láttak és rettentően megijedtek. Már túl voltak azon, hogy a napi sajtadagjukon aggódjanak. A kedves öreg barátjukat féltették, akit még soha nem láttak betegen.

Miután az orvos elment, és a pincérek is hazatértek az Egér-tanács képviseletében Prof.-Dr. Felső- és Alsóvégi Chamembert Jenő elindult megbeszélni a dolgot a kedves Donnal. Az állólámpa zsinórján felmászva (ami nem volt kis mutatvány a már nem fiatal doktornak) eljutott az éjjeli szekrényig. Ott megállt és halk köhécseléssel igyekezett felhívni magára a figyelmet. Elsőre semmi. Ismét köhintett, most már kicsit határozottabban. A Don lassan kinyitotta a szemét, de aztán vissza is csukta, és így kérdezte:

-          Mit akarsz?

-          Elnézést kedves Barátom – kezdte a Prof. Közben a sírás fojtogatta a torkát, hogy öreg barátját ilyen betegen kell, hogy lássa. A többi egér lélegzetvisszafojtva figyelt.  Még a cserepes virág sóhajtását is hallani lehetett ebben a nagy csöndben.

-          Szóval –folytatta a Prof – beszélni szeretnék veled. Nem értjük mi történt, nem tudjuk ki tette ezt a gyalázatot. Mindenképpen a dolog végére fogunk a járni, erre esküt teszek neked.

-          Nem számít már – nyögte az öreg pizzás, és újra becsukta a szemét.

-          Dehogynem számít! – kiáltott a Prof. – Már hogyne számítana! Mi a magunk részéről helyrehozzuk a dolgokat. Egérlyukról-egérlyukra haladva, mindenkit kihallgatva megtaláljuk a bűnöst vagy bűnösöket, és a magunk törvénye szerint példásan megbüntetjük. Ez a minimum, amit tennünk kell. De amire kérni szeretnénk, hogy bocsáss meg nekünk! Végtelen tisztelettel és csodálattal adózunk neked, de nem menthetjük fel magunkat sem a bűnös tetteiért. Ezért arra a döntésre jutottam, hogy a vizsgálat lefojtatását követően azonnal elhagyjuk a pizzériádat, hogy senki egérfiának ne jusson többet az eszébe, hogy téged megsértsen vagy valaha eláruljon.

 

sajtos-eger---.jpg

Óriási sutyorgás kezdődött az egerek között, erre senki nem számított, de Professzor határozottan rájuk szólt.

-          Csönd legyen! Döntöttem! A bűnöst megkeressük, aztán költözünk. – a vének többi tagja egyetértően bólogatott. – De nem mehetünk el úgy, hogy Te Don nem folytatod a pizzasütést. Az embereknek szüksége van a te pizzádra, kérlek, ne hagyd őket cserben egy ostoba, tiszteletlen egér szemtelensége miatt.

A Don ismét kinyitotta a szemét, és fáradtan válaszolt a Professzornak.

-          Mit számít, hogy sütök-e vagy sem? Van pizzéria elég a városban. Én nem tudom ezt a szégyent elviselni. Az én pizzámon egérszőr!!? Atya világ!  Hagyjatok meghalni! Már nincs értelme, hogy éljek. – és szemei újra becsukódtak. Azért, hogy nyomatékosítsa a maga részéről a beszélgetés befejezte, még át is fordult a másik oldalára és a fejére húzta a paplant.

De a Professzort nem lehetett lerázni. Ha ő el akar valamit mondani, azt el is mondja:

-          Drága Don! Én már elég régóta ismerlek. 15 éve élek itt, és azóta látom, hogy végzed a munkádat. Láttam a vidám arcokat, akik a te pizzádat ették. Gyerekek, felnőttek és öregek. Bárki, aki a pizzádból evett, az mosolyogva, boldogan távozott innen. Nem teheted meg velük, hogy többé nem sütsz nekik. Mert akkor elveszítenek egy boldogságot az életükből. Tudod, szeretem a könyveket. Elég sokat tanultam életemben. Tudom, nem mindegy, hogy egy ételt szeretettel vagy csak pénzkeresetből készítenek el. Nem gondolkoztál el még azon, hogy miért sikeres az, amit te csinálsz?

A Prof beszéd közben észrevette, hogy a Don válla kicsit megmozdult, és mintha a takaró is lejjebb csúszott volna a fejéről. Ezért felbátorodva tovább folytatta mondanivalóját.

-          Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy szüleim révén egy étteremben születtem, és egész életemet éttermekben élhettem. Boldogan és jó lakottan teltek a napjaim. De csak azóta, hogy a te pizzériádban élek tudtam meg milyen az igaz szeretet, és milyen az, ha valaki szeretetből csinálja, amit csinál. A szeretettel főzött étel egészségessé, a csak összedobott étel betegséggé alakul a testben. Kevesen vagytok a világban szakácsok, akik szeretetből főznek. Kérlek, folytasd a pizzasütést, hogy az emberek egészségesek maradjanak. Nem tudom elképzelni, hogy a visszatérő vendégeid ezek után bármilyen ételt finomnak találhatnának, amit nem te csináltál…

 Don Modesto nem mozdult. A Professzor tudta, hogy ennél többet nem tehet.  Elmondta, amit el szeretett volna, a többi már öreg barátján múlik.

Lecsúszott a lámpazsinóron, és intett az egereknek, hogy kövessék. Azok fülüket és farkukat behúzva haladtak a vének mögött, nem tudták, hogy most hogyan tovább.

A professzor kiadta az utasításait:

-          Felállítok egy 3 fős bizottságot! Cinceri Mátyás, Illatos Jolánka és Marcona Misi lépjetek ki a sorból. Pöndörbajszú Péter bácsi vezetésével végigjárjátok az egész pizzériát. Minden zúgba benéztek, minden sarkot kiforgattok. Ha bármi gyanúsat találtok, azonnal jelentsétek nekem. Egerek! Mindenki köteles együtt működni a bizottsággal. Aki ezt nem teszi, azonnal az utcára kerül és bűnösnek tekintetik! Marcona Misi – szólt a legmagasabb egérnek, amit valaha emberi szem láthatott. – Te leszel a felelős, hogy az ellenállókat, azonnal az utcára penderítsd. Induljatok! Két órát adok, hogy mindennek a végére érjetek!

Az egerek visszamentek lakásaikba, és megkezdődött a munka. Minden egér készséges volt, mert tudták a maguk érdeke is, hogy kiderüljön ki az az oktalan, aki ekkora bonyodalmat okozott az öreg Donnak. Centiről centire haladt a bizottság. Tényleg minden zúgba benéztek. Felforgatták még a bútorokat is, de senki nem tiltakozott. Már a szobák felénél jártak, amikor zárt ajtóra akadtak. Marcona Misi még egyszer rányitott a kilincsre, de az ajtó nem engedett. Bekopogott. Semmi. Péter bácsival összenéztek. Tudták, itt lesz a bűnös. Lyukszéli Laci szobájánál álltak. Péter bácsi bekiáltott:

-          Laci. Nyisd ki az ajtót! Nincs értelme az ellenállásnak! Rájöttünk, hogy te vagy a felelős.

-          Nem nyitom! –kiáltott ki Laci. – Nem hagyom, hogy tönkretegyétek, amit felépítettem.

Nem értették az ajtónál állók, hogy mire gondol.

-          Laci, nyisd ki az ajtót. Úgyis be tudunk menni, ha akarunk. Marcona Misi előtt ajtó zárva nem marad – győzködte Péter bácsi, de a jó szó nem használt. Az ajtó továbbra is zárva maradt.

Ekkor Marcona Misi megkérte a többieket álljanak hátrébb és egy határozott lendülettel betörte az ajtót. A döbbenettől mindannyian szája tátva maradtak. Ilyent még soha nem láttak. A szoba úgy nézett ki, mint egy konyhai kamra. Volt itt minden: sajt, olajbogyó, szalámi, tojás, étolaj, paradicsom… felsorolni sem lehet a sokaságot. A padlótól a mennyezetig álltak halomban az ételek. Épp annyi hely maradt csak, hogy Lyukszéli Laci ágya elférjen. Máshol mindenhol csak étel-étel és étel volt látható.

A belépők döbbenetét kihasználva Laci futásnak eredt, hogy lelépjen, de Marcona Misi résen volt, és a fülénél fogva elcsípte. Felemelte, úgy, hogy Laci lába a földet sem érte. Laci úgy visított, ahogy a fülét húzták, mintha kismalac lett volna. És már vitték is a bűnöst a Tanács elé.

Marcona Misi egy szál zöldhagymával hátrakötözte a bűnös kezét, majd a tanács elé állította. Laci izzó arccal, lehajtott fejjel várta az ítéletét. Tudta, hogy ezt nagyon, de nagyon elrontotta.

Az egerek fokozatosan összerakták a képet a fejükben. Erről beszélgettek a sorok között, hogy lehettek ilyen vakok, hisz voltak jelek arra, hogy mi történik itt. Lacit sokszor nem látták nap közben, mert akkor aludt – mert ugye aki éjjel járkál, álmos napközben. Az utóbbi időben eléggé meg is hízott, de ezt meg annak tulajdonították, hogy ha ilyen sokat alszik, és ennyire keveset mozog, akkor a hízás elkerülhetetlen.

Aztán ott volt az is, hogy kerülte az egereket. Mivel soha nem volt egy beszédes, barátkozó típus, így a társai tiszteletben tartották furcsaságát. A szobáját is mindig kulcsra zárta, ami náluk nem volt szokás. Szóval észre kellett volna venniük, hogy valami nincs rendben, de erre, ami történt senki nem gondolt volna.

-          Csönd legyen! – dörrent a Professzor hangja. – Az ülést megnyitom. Lyukszéli Laci! Mit tudsz felhozni mentségedre. Mondd el, mi vezetett téged erre a sületlenségre?

-          Nem tudom. – kezdte megtört hangon Laci. – De talán az, hogy féltem, hogy egyszer vége lesz ennek a jólétnek, és akkor mit fogok enni. ..

-          Hát elérted, amitől féltél Laci – mennydörögte a Prof. – Mert vége a Jólétnek! De nem csak neked, hanem a társaidnak is! A gondatlanságod miatt mindenkinek el kell innen költözni. Magyarázd meg nekem, nem gondoltál arra, hogy mást is bajba keversz?

-          Sajnálom –mondta Laci. – De tényleg nem gondoltam másra csak saját magamra. Féltem, hogy ennek a jó világnak egyszer vége lehet, és ez megijesztett. Szerettem volna, ha mindig lenne ételem… - mentegetőzött csüggedten.

-          De nagy butaság, amit mondasz Laci. Az ételek, amiket felhalmoztál, egy idő után megromlanak. Nem tudsz ennyit megenni, amit ott összegyűjtöttél. Előbb vagy utóbb a romló étel szaga is lebuktatott volna, ez nem jutott eszedbe?

-          Nem. – nézett csodálkozva Laci – Ez eszembe sem jutott. Tiszta bolond vagyok! Hát én tényleg nem vagyok normális – kezdett egy kis fény gyúlni a koromsötét fejében. – Úristen, de buta vagyok. De ahogy lett egy sajtom, akartam még egyet. Amikor volt 10 darab, akkor örültem már, hogy 15 is lehet. És ennek egy idő után már nincs vége. Ha van sajt, akkor jó, ha van kolbász, akkor még jobb. – és egyre lelkesebben mesélte, hogy mennyi mindene lett a hetek alatt. – Igaz, kicsit fárasztó volt, hogy a sok holmit becipeljem a szobámba, de örömmel láttam, hogy mennyi mindenem van. – mondta, és kissé ijesztő fény villant meg a szemében.

 

-          Ostoba Egér!! – kiabált rá Pöndörbajszú Péter Bácsi – Te olyan buta vagy, hogy azt már tanítani kellene! Nem veszed észre, hogy a társaidnak is megvan mindene! Nem halmoztak fel semmit, és mégis elvehetnek maguknak bármit, bármikor, amikor éhesek. Minden nap megvan az ételük, anélkül, hogy bolond módjára, mint te a szobájukba cipelnék. Minek, ha ott az orruk előtt?? Hiába halmozol fel bármit, az esetleges rossz időkre, ha addig megromlik az étel! Majd ráérsz akkor gondolkozni, ha eljön a baj! Mint most! Gondolkozhatsz, hogy holnaptól az utcán mit fogsz enni! Viheted a készletedet magaddal. Jó étvágyat! Bár ha egy jó tanácsot elfogadsz, nem eszel belőle semmit, mert gyorsan megbetegszel a savanyú sajttól.

Laci lesújtva állt. Tönkretette a maga és mások életét is. Önző és irigy volt. Mi lesz most? Elrontott mindent.

A tanács gyorsan meghozta döntését. Az ítéletet a Professzor hirdette ki:

-          Lyukszéli Laci! A tanács bűnösnek talált az Egér-kolónia törvények minden pontjának megsértése miatt. A büntetésed, hogy azonnali hatállyal el kell hagynod a kolóniát. Nem haragszunk rád, a büntetésed magad választottad. De nem menthetjük fel magunkat sem a veled történtekkel szemben. Személyes felelősségem sem kisebbítem. Látnunk kellett volna, hogy problémáid és félelmeid vannak. Ha időben észrevesszük, Tiszta-Fény segíthetett volna Neked. Ezért jogos a minket ért büntetés is: mindannyian elhagyjuk a pizzériát.

Az egerek minden szavában igazat adtak a Professzornak. Megbuktak mindannyian. És az is érthető volt, hogy nem szabad többé egérnek olyan kísértésben élni, ami veszélyezteti Don Modesto munkáját. Az öreg szakács ennél sokkal többet ér. El kell hagyniuk a konyhát, hogy a Don süthesse tovább a finom pizzáit. Az embereknek szükségük van rá.

A tanács végeztével Marcona Misi kikísérte Lacit a hátsó ajtóig. Laci nem tanúsított ellenállást.  Ment magától. Nem vitt magával semmi mást, csak a bánatát a szívében.

Az egerek kitakarították szobáikat, alaposan felsöpörtek mindent. Mindenki némán, lehajtott fejjel dolgozott. Úgy vonult be ez a nap az egér történelembe, hogy ez a „Mennyei napok vége”. Örömmel gondoltak az itt töltött napokra. Nem bírtak elmenni úgy az ismerős részletek mellett, hogy meg ne simogatták volna, legalább a tekintetükkel.

Elkészültek a batyuk, sorban álltak a bőröndök. Mindenki útra készen várt. A vének egymás mellett álltak, nyílt, rezzenéstelen tekintettel figyelték egértársaikat, akik barátaikká váltak az évek alatt. Családok, ifjak és öregek. Ismerték érzéseiket és örömeiket is.  És többet nem láthatják ezt. Szomorúan, de emelt fővel álltak. Remete Jenő bácsi botorkálva lépett előre. Nem kellett hangosan beszélnie, mert a beálló csendben szinte visszhangzott a hangja.

-          Kedves barátaim. Köszönök minden napot, amit együtt tölthettünk.  Igazán büszke vagyok rátok. Kívánok nektek szerencsés és boldog életet! Maradjatok olyanok, amilyenek vagytok, és akkor ez minden akadályon átsegít benneteket az életben. Kérlek benneteket, hogy mondjunk el együtt utoljára egy közös imát, aztán induljunk utunkra.”

A terem közepére álltak, egymás kezét fogva, kört alkottak és közrefogták Remete Jenő bácsit. Az öreg csendesen mondta az imát:

„Drága Egér-Atyánk! Köszönjük, hogy életet adtál nekünk. Köszönjük jóságodat, amivel tanítasz bennünket. Elfogadjuk döntésedet, mert te tudod, hogy mit, miért kell megtapasztalnunk. Hálás vagyok, hogy ezekkel az egerekkel élhettem le életem. Kérlek vigyázz rájuk, óvd őket az úton. Adj nekik boldogságot és örömet. Segítsd őket, hogy lelkük tiszta maradjon, és a nehézség óráiban is okosan és becsületesen viselkedjenek. A sajt illata adjon erőt mindenkinek!”.

Mély csend volt a teremben. Lassan elengedték egymás kezét, és mindenki megfogta a csomagjait. Elindultak az ajtó felé… ám ekkor egy harsány hang szólította meg Őket!

-          Hova, hova drága barátaim!

Az egerek nem hittek a fülüknek! Ez Don Modesto! Ez tényleg Don Modesto? Döbbenten fordultak hátra. Az öreg szakács csípőre tett kézzel, fehér kötényben, mosolyogva állt az ajtóban. Az egerek nem is akarták elhinni, amit láttak. Pöndörbajuszú bácsi gyorsan válaszolt az öreg Donnak.

-          Kedves Don! Ne haragudj ránk, már itt sem vagyunk. Tudjuk, hogy mennünk kell, de egy kis időbe telt, amíg kitakarítottunk mindent. Minden jót, kedves Don Modesto… - de befejezni már nem tudta.

-          Állj! Nem mentek sehova. –mosolygott a Don. – Nem engedem a barátaimat elmenni.

-          De.. – hápogott a Professzor – a …

-          Semmi de! –szólt az öreg szakács. – Itt maradtok és kész! Tény, hogy eléggé megviselt, ami történt, de erről nem ti tehettek. Meg ugye mindenki hibázhat. Üsse kő! Én is túlreagáltam egy kicsit a dolgot! – nevetett harsányan.

Majd közelebb jött és lehajolt.

-          De ha te nem lennél kedves Professzorom, akkor én még mindig az ágyat nyomom és sajnáltatom magam. Te értetted meg velem, hogy én nem tudok élni a pizzasütés nélkül. És nagyon jól esett az, amit mondtál, és igazad van: az embereknek szükségük van a pizzáimra. Nem hagyhatom őket cserben.

-          Nagyon örülök – mosolygott a Prof.-  Ez a legfontosabb, hogy a Don-Modesto ismét kinyit. De mi akkor is elmegyünk. Ránk itt nincs szükség, és zavarni sem akarunk.

-          Lári-fári! – mérgelődött az öreg Don- Nem mentek sehova. Én is tartozom nektek egy vallomással,- kezdte mondandóját egy kicsit kényelmetlenül az öreg szakács. És mintha el is pirult volna. De lehet, hogy csak a lámpa fénye nem volt elég erős.

-          Nekem is szükségem van rátok, ha hiszitek, ha nem. Soha nem mondtam nektek, hogy mennyire hálás vagyok, hogy itt laktok.

Az egerek csak ámultak és bámultak. Nem értették miről beszél ez a kedves ember. Még hogy ŐRÁJUK szükség van? Miért? Ők úgy gondolták semmit nem adhatnak ennek a bájos embernek, csak kaptak tőle mindig: otthont, ételt, italt, meleget.

-          Igen, igen! – nevetetett az öreg szakács. – Szükségem van rátok. Látom, nem tudjátok miért? Elmondom én. Legelőször is nagyon kellemes társaság vagytok. Nagyon szeretem hallgatni az éneketek, és ez engem is jókedvre derít. Jókedvűen pedig finomabb ám a pizza. Nagyon szeretem hallani a körmeitek kopogását a padlón, ahogy jöttök-mentek és teszitek a dolgotokat. Emellett segítetek tisztán tartani a pizzériám. Minden leesett morzsa, amit én nem látok takarítás közben, a ti gondos munkátoknak köszönhetően tűnik el..

 

-          Hűű… - csodálkoztak az egerek. Nem is gondolták volna, hogy szerény kis életükkel ilyen sok jót tesznek ennek a kedves Donnak.

 

-          Meg hát – fejezte be a Don- ami még fontos, hogy mi nagyon jól megvagyunk egymással. Ti tisztességes, becsületes egerek vagytok. Soha nem hagytok koszt magatok után, és soha nem zavarnátok hangoskodással, ha látjátok, hogy valami gondolatom nagyon lefoglal. Jó veletek élni, mert rendszerető, kedves egerek vagytok. Gondoljatok bele, mi lenne, ha ti most kiköltöznétek! Hamar híre menne szerte a városban. A város összes egere és patkánya ide akarna költözni. Akkor lennék igazán szomorú, ha idegen, az egér-etikettet nem ismerő, csavargó, bűnöző egerekkel kellene harcolnom nap, mint nap! Nagyon szépen kérlek benneteket, maradjatok!

Az egerek fele sírt, a másik fele nevetett. A kalapok, sapkák és batyuk a levegőbe repültek. Mindenki ujjongva beszélt, egymás szavába vágva. Illetve majdnem mindenki. A Professzor – bár örült, a Don szavainak – mégis összefacsart szívvel állt a fal mentén. Eszébe jutott Lyukszéli Laci. Hol lehet most, merre járhat? Kint szakad az eső. Talált magának menedéket? A Don észrevette a hallgatag orvost, ezért oda ment hozzá és megkérdezte.

-          Mi a gond kedves Barátom? Nem örülsz, hogy maradhattok?

-          De, nagyon örülök. Főleg az egérbarátaim miatt, akiknek így nem kell új otthont keresniük. Nagyon köszönjük a végtelen jóságod, hogy megbocsátottál nekünk..

-          De akkor mi a baj? Mondm el kérlek, talán segíthetek.

-          Tudod Don Modesto, az a fiatal egérfiú jár az eszemben, aki a galibát okozta. Sajnálom őt, és aggódom mi lesz vele. Igaz, súlyos hibát követetett el. De nem irigység, vagy nyereségvágy vezette a tetteit, hanem a félelem. Nem tudhatjuk miért hozta azt a buta gondolatot, hogy éhen halhat. Ez vezette erre a cselekedetre. Nem akart ő ártani, csupán magát „védte” a maga furcsa módján. Nagyon nemes cselekedett volt tőled, hogy megbocsátottál nekünk. Nem kellene nekünk is a megbocsátanunk Lacinak? Nem gondolod, hogy mindenkinek jár még egy esély? Tudod, ezen gondolkozom. Nem lehet az örömöm teljes, ha egy társunk a hideg utcán kóborol a szakadó esőben.

-          Igazad van, drága barátom – értett egyet Don Modesto - A megbocsátásnál nincs szebb érzés. Bár én nem ismerem ezt a Laci gyereket olyan jól, csak néha láttam, de ha te úgy gondolod, hogy megtanulta a leckét, akkor keressétek meg, és hozzátok haza. Én szívesen látom Őt is.

Mindkét öreg barát szemébe könny gyűlt, de most nem volt idő az érzelgősségre. Azonnal intézkedni kellett.

-          Marcona Misi! Marcona Misi merre vagy – kiáltott a Professzor egy asztal tetején állva.

Misi hamar előkerült, magas termetével, ha akart sem tudott volna elbújni a tömegben. A teremben beállt csendben kiadta a doktor az utasítását.

-          Menj, kérlek gyorsan, fogj magad mellé 4-5 egeret és keressétek meg Lyukszéli Lacit. Hozzátok haza őt! – a tömeg felmorajlott. – Csend legyen! Induljatok azonnal, kint nagyon rossz az idő, nehogy késő legyen.

A fiúk futólépésben távoztak, miközben a többiek kíváncsian figyeltek a Professzorra.

-          A Don és Én arra jutottunk, hogy mindenki hibázhat, de mindenkinek kell adni egy második esélyt. Nem tudhatjuk milyen nehéz élete lehetett korábban Lacinak, ami ilyen elkeseredett lépésre kényszerítette őt. Nem mondhatjátok, hogy ti soha nem hibáztatok! Biztos vagyok benne, hogy akkor nektek is épp elég volt az a bűntudat, amit magatokban éreztetek. Hát, ha még mások is a fejetekre olvasták a hibátokat. A Don megbocsátott Lacinak, akkor nekünk nincs jogunk tovább okolni őt.  Nagyon remélem, hogy Misiék gyorsan megtalálják Őt, és helyrehozhatjuk a dolgokat. Kérlek bennetekm fogadjátok Őt szeretettel és Türelemmel. És te kedves Tiszta-Fény barátom segíts neki, hogy feldolgozza magában azokat a félelmeket amik gyötrik őt.

-          Rendben. Minden rendben lesz – ígérte Tiszta-Fény.

-          Mehettek – szólt a Professzor. – Pakoljatok mindent el. Este a vacsoránál találkozunk.

De senki nem mozdult. Mindenki izgatottan várt, hogy megtalálják-e Lacit. Halkan beszélgettek egymással, végiggondolva a nap eseményeit. Mennyi minden történt ma. Egyszer Pokol, majd mennyország. Nagyon boldogak voltak, hogy a Don pizzériájában maradhatnak. De mindenki boldogságát beárnyékolta egy kicsit a félelem, hogy Laci előkerül-e.

Órák teltek el. A fiúk éjfél körül értek vissza. Nagyon megáztak, remegve fáztak. De Laci nem volt velük.

-          Nem találtuk meg Professzor Úr. Mindenfelé megnéztük, de vissza kellett jönnünk, mert csontig fagytunk mindannyian. Megmelegszünk, aztán keressük tovább, de most kérem, engedje meg, hogy kicsit a kemence mellé üljünk.

-          Persze, barátom, üljetek csak le. Majd én megkeresem.

-          Ne, Professzor Úr. Nagyon hideg van kint, nehogy megbetegedjen…

-          Nem érdekel. – mondta a Professzor. – Ha hideg van kint, akkor nem csak én fázom, hanem Laci is fázik. Orvos vagyok. Segítenem kell, indulok.

És már futott is. Ahogy kilépett az ajtón szinte mellbe vágta a hideg. De legalább az eső elállt már. Merre is induljon? Hova mehetett? Aztán eszébe jutott valami. Amikor a felvételi beszélgetés volt Laci mesélte, hogy az apukája egy kertészetben dolgozott. Nagy örömmel mesélt a gyönyörű, színes virágokról, a terebélyes bokrokról, amik nyáron kellemes árnyékot adtak a nagy meleg elöl. Amikor apukája meghalt, akkor felvételizett hozzájuk, mert nem látta értelmét, hogy olyan helyen maradjon, ami mindig őrá emlékezeti.

Gyorsan visszaszaladt az étterembe.

-          Két erős embert kérek! – és a fiúk közül kettő már ugrott is. – Gyertek. Tudom, hogy hol találjuk meg Lacit. Siessünk.

A park felé vették az irányt. Nem volt messze, de egérlábban mérve elég sokat kellett talpalniuk, hogy odaérjenek. Jól el is fáradtak mire a park széléhez értek, de most nem volt idő pihenni. A professzor ismerte a parkot. Sokszor hozta ide a tanulókat, amikor gyógynövény órát tartott nekik. Sejtette melyik bokor közelében találhatják meg az elveszett barátjukat. A két fiú alig tudta tartani az éltes korú professzorral a lépést.

-          Itt van! Gyertek gyorsan – Az orvos látta, hogy nagy a baj. Laci átázott, átfázott. Gyorsan megvizsgálta, és látta, hogy sürgősen meleg helyre kell vinni, különben késő lesz.

 A fiúk lapulevélből készítettek hordágyat, és már indultak is. Ha lehet még gyorsabban haladtak, mint odafelé. A Professzor előre sietett, és mire odaértek már forrt a víz a konyha tűzhelyén. Gyorsan elkészítette a megfázáshoz szükséges csodafőzetét: tett bele kamillateát, citromot és reszelt bele gyömbért is. Majd két nagy kanál finom nézet kevert bele. Mire ágyba fektették Lacit, már vitte is a gőzölgő teát a betegnek. Kiskanállal, kortyonként adta az átfagyott egérnek a teát. Az 5. kanál után már magától nyílt Laci szája. És bár nem volt még magánál, érezte, hogy ez jó neki, és úgy nyakalta a teát, mint kacsa a nokedlit. Három takaróval betakarták, és vártak, hogy mi fog történni.

Az egerek az ajtó előtt vártak. Szorítottak mind, hogy Laci meggyógyuljon. Hosszú volt az éjszaka. Az egerek a folyóson, a Professzor Laci ágya mellett aludt el. Az első napfény mindenkit felébresztett. Laci nem volt az ágyban. De mielőtt ijedten elkezdték volna keresni, látták, ahogy az ajtón belép. A konyhában volt, Don Modestonál. Miután felmelegedett és jobban lett felébredt és elment rendezni a dolgát az öreg szakáccsal. Senkit nem akart felébreszteni, ezért nem szólt.

Don Modesto nagyon megértő volt. Laci pedig megígérte, hogy soha többet nem tesz ilyen rosszat. Most ideje volt, hogy az egerektől is bocsánatot kérjen.

Mind leültek a nagy tárgyalóban, ahogy szokták. Don Modesto az ajtófélfát támasztva figyelte Őket.

Laci lassan kezdett bele a mondanivalójába.

-          Nem tudom, hogy köszönjem meg nektek, amit értem tettetek. Ha nem jöttök értem, ma már nem élek. Mondhatnám, hogy nem értem mi történt velem, amikor becsaptalak benneteket, de ez nem lenne igaz. Tudom, hogy azóta szomorú az életem, amióta apukám meghalt. Nagyon szerencsétlen baleset volt. Nem vette észre, hogy a parkőr közeledik a fűnyíróval..szóval…értitek. Nagyon boldog gyerekkorom volt, és amikor Ő meghalt, azt hittem az élet is megállt. Pedig ez nem igaz. A halál az élet része. Előbb-útóbb mindenki meghal. Persze jobb, ha minél később, de hát a végén mégiscsak meghal. Az egész világra haragudtam, amiért apukám ilyen hirtelen halt meg. Aztán jött a lehetőség, hogy ide felvételizhettem…és fel is vettetek. És ahogy rájöttem, hogy itt is boldog lehetek, ahogy régen apukámmal, azonnal megijedtem. Mi lesz, ha egyszer ezt is elveszítem? A boldogság a legváratlanabb pillanatokban véget érhet. Ezért elkezdtem felkészülni arra, hogy megint egyedül maradok… szóval butaság az egész.

 

-          Drága Laci! –szólt a Professzor. – Mi itt vagyunk. Ha elfogadod, leszünk a családod. Nem tudjuk meddig. De hidd el, ahogy a sors idehozott, ezután is találni fogsz egy jó helyet, ha mi már nem vagyunk (közben mosolyogva Don Modestora nézett, mert nem valószínű, hogy menniük kell valaha is, ha jól viselkednek.) Kérlek, beszélgess sokat Tiszta-Fénnyel, ő segít a félelmeidet elfelejteni, a szomorúságodat enyhíteni. De most elég az orrlógatásból. Induljon a buli!

Óriási vigadalmat tartottak. Don Modesto egy óriási pizzát sütött nekik. Nem volt rajta más, csak sajt-sajt-sajt. Vigyorkeltő-Vilmos mindenről gondoskodott. Volt itt torta, pizza, finom tejecske. Készítettek bohócsapkákat, égtek a lampionok. Az egér zenekar húzta a talp alá valót. A hölgyek a legszebb ruhájukat húzták fel. Még Remete Jenő bácsi is ropta a táncot, úgy pörgette a botját, mintha elefántra vadászna vele.

Mindenki nagyon boldog, és elégedett volt. Meg sem hallották, hogy kopognak. Viola-Anyó érkezett haza. Döbbenten nyitott be. Mi folyik itt? Szoktak vigadni az egerek, de ennyire? Már három utcasarokkal arrébb hallotta a cimbalom hangját.

-          Mi történt itt? – kérdezte mosolyogva.

-          Majd megmondod te! – kacagott Pöndörbajszú Peti Bácsi. – Te vagy a Jósnő! Te mindent látsz – nevetett, aztán szaladt táncolni tovább.

Viola-Anyó egy pillanatra behunyta a szemét. Nem tudja mi történt itt, de lényegtelen is. Örömmel fürdőzött ebben a szeretet-teljes közegben. Érezte, hogy bármi is történt, az csak jó lehetett, ha a barátai ilyen boldogok..azzal ledobta bőröndjeit és elkapta Remete Jenő bácsit egy táncra..

eneklo-egerek-1.jpg

Az egerek ma is élnek, ha meg nem haltak. Ha egyszer arra jársz, térj be hozzájuk? Ja, hogy nem mondtam, hogy hol laknak? Nem kell ezt mondani, könnyen odatalálsz. Kövesd a szíved.. na meg a frissen sütött pizza illatát. Ahol ellenállhatatlan sajtillatot érzel, ott van Don Modesto pizzériája. Ki ne hagyd! Máshol nem kaphatsz ilyen finomat, azt bizton állíthatom. Én már megkóstoltam, azóta is erre vágyom…

VÉGE